Szív és érrendszeri betegségek kezelése BEMER mágneses terápiával

Óránként 7-8 ember hal meg Magyarországon szív- és érrendszeri betegségben. Bár a korszerű kezeléseknek köszönhetően egyre több embert lehet megmenteni, a betegség előfordulása Magyarországon még mindig nagyon magas, hétszer gyakoribb, mint például Franciaországban. A szív és keringési rendszer karbantartása alapvetően fontos az egész szervezet megfelelő működéséhez. A keringési rendszer betegségei nemcsak az infarktushoz vezető szívkoszorúér működési rendellenességekben, az érelmeszesedésben (arterioszklerózis), hanem különböző fokozatú visszérbetegségek, aranyér és magas vérnyomás kialakulásában is megnyilvánulhat. Személyes feladatunknak érezzük, hogy a BEMER mágneses terápia széleskörű alkalmazásával a hozzánk fordulóknak segítséget nyújtsunk az említett betegségek kialakulásának elkerülésében, megelőzésében, az estelegesen meglévő tünetek enyhítésében, ha pedig mód van rá a teljes gyógyulás elérésében.

Bizonyított, hogy a BEMER mágneses terápia pozitívan hat a szív és keringési rendszerre. A BEMER mágneses tér hatására a mikrokapillárisok kinyílnak és az egymástól elváló vörösvértestek (rendszerint kis csoportokban összeállva vannak jelen) beáramlanak a kapillárisokba. Ezáltal a szövetek oxigén ellátása összességében 10-15%-al nő. Egyszeri BEMER kezelést követően is több, mint 120 perc alatt csökken le az oxigén koncentráció a kiindulási értékre. A vér alakos elemeinek szegregálódása továbbá csökkenti a trombózis veszélyt, nemcsak a szívkoszorú ereiben, hanem a tüdő és az agy ereiben is. A speciális BEMER mágneses jelnek köszönhetően a terápia az erek ritmikus összehúzódását is képes támogatni, akár a vasomotio 12%-os növeléséig. A BEMER mágneses terápia érrendszerre kifejtett pozitív stimuláló hatásából adódóan eredményesen alkalmazható az érelmeszesedés, a szívkoszorúér betegség és ezáltal a szívinfarktus megelőzésében. A BEMER mágneses terápia, mint otthon is végezhető alternatív gyógymód a már bekövetkezett szívinfarktust követő felépülésben is segíthet.

A BEMER mágneses kezelések 8-30 percet vesznek igénybe. Keringési problémák esetén mérhető eredmény általában 30 vagy annál több alkalom után tapasztalható. A mágneses terápia egy szelíd gyógymód, amely bár fizikai stimulációt alkalmaz, mégis a szervezet öngyógyító folyamatait aktivizálja. A szív és érrendszeri betegségek, problémák kezelése során csak hosszantartó rendszeres alkalmazása vezethet eredményre, természetesen az esetlegesen előírt gyógyszeres terápia megtartása és a megfelelő életvitel mellett.

A BEMER mágneses terápia kezelések cégünk szolgáltatásaként Budapesten és Szegeden érhetők el. Szegeden a BEMER mágnes terápia előnyeit az Önök otthonába is eljuttatjuk, amennyiben igény van rá!

Mind Szegeden, mind pedig Budapesten lehetőség van a BEMER mágneses készülék bérlésére, így annak pozitív élettani hatását az egész család élvezheti.

BEMER terápia, árak

Visszérbetegség kezelése BEMER mágneses terápiával


Visszér A visszérbetegségek a magyar lakosságnak csaknem 20%-át érintik. A nőket jobban sújtják a panaszok, különösen a már szült, 30-40-évesnél idősebb korosztályt. Az elhanyagolt visszérbetegség a lakosság 0,5-1 százalékánál már a szociális körülményeket is befolyásoló rokkantsághoz, munkaképtelenséghez vezet. A krónikus visszér betegség miatt honfitársainknak 6-8 %-a szorul(na) kezelésre. Az enyhe kezdeti panaszokat sokan nem veszik figyelembe. Már a 29 év alattiak közül is 6%-nak saját tapasztalatból kell szembesülnie a visszérbetegségekkel. A 60-69 éves korosztályt elérve az érintettek száma 25%-ra kúszik föl.

A vénák kóros kitágulása, elsősorban alkati megbetegedés. Kialakulásában az állandó megterhelés, az álló foglalkozás mellett az öröklött hajlam is nagy szerepet játszik. A visszér rontja az érintett végtag vérkeringését, súlyos esetekben szövődményként trombózis következhet be. Visszérbetegség akkor alakulhat ki, ha a vénás érrendszer és a nyirokérrendszer nem tudja elszállítani a szövetekből az elhasznált vért, illetve a szövet közötti térből a nagy molekulájú, mérgező anyagcseretermékeket. Az egészséges vénák akkor tudják megfelelően elszállítani a vért a szív felé, ha faluk ép és rugalmas, a vénabillentyűk meg tudják akadályozni a vér visszafelé áramlását, és az ereket körülvevő izmok izompumpája is a megfelelő irányba nyomja a bennük lévő folyadékot. Természetesen ehhez a szív szívóereje, a vénafal megfelelő állapota is szükséges. Mindebből látható, hogy mindenféle keringési rendellenesség, a vénafal sérülése vagy a vénabillentyűk gyengesége is veszélyeztetheti a megfelelő vénás keringést.

A BEMER mágneses tér hatására bizonyítottan 10 %-kal javult a terápiában résztvevők vénás visszafolyása, így a visszérbetegségek kezelésében is eredményes a terápia. Továbbá a BEMER 3000 Signal Plus készülék esetében az alapprogramok mellett meglévő speciális mágneses impulzus sorozatok a kis erek természetes ritmikus összehúzódására is képes hatni (vasomotio) ezáltal segítve a vénás vér visszaáramlását. Minden igazolt hatást figyelembe véve otthoni visszérkezelés egy nagyon hatékony alternatív gyógymódját jelenti a BEMER mágneses terápia. A BEMER mágneses terápia természetesen nem váltja ki a súlyosan előrehaladt visszérbetegségek sebészi kezelését, de azt követő rehabilitációs szakaszban jó hatékonysággal alkalmazható.

A BEMER mágneses kezelések 8-30 percet vesznek igénybe. Keringési problémák esetén mérhető eredmény általában 30 vagy annál több alkalom után tapasztalható. A mágneses terápia egy szelíd gyógymód, amely bár fizikai stimulációt alkalmaz, mégis a szervezet öngyógyító folyamatait aktivizálja. Az érrendszeri betegségek, problémák kezelése során csak hosszantartó rendszeres alkalmazása vezethet eredményre, természetesen az esetlegesen előírt gyógyszeres terápia megtartása és a megfelelő életvitel mellett.

A BEMER mágneses terápia kezelések cégünk szolgáltatásaként Budapesten és Szegeden érhetők el. Szegeden a BEMER mágnes terápia előnyeit az Önök otthonába is eljuttatjuk, amennyiben igény van rá!

Mind Szegeden, mind pedig Budapesten lehetőség van a BEMER mágneses készülék bérlésére, így annak pozitív élettani hatását az egész család élvezheti.

BEMER terápia, árak

Magas vérnyomás kezelése BEMER mágneses terápiával


Magas vérnyomás A magas vérnyomás (hipertónia, hypertonia) elterjedt krónikus betegség, melynek ismérve, hogy az artériás vérnyomás tartósan meghaladja a 140 Hgmm szisztolés, illetve a 90 Hgmm diasztolés értéket. A magas vérnyomás népbetegség, jelentős kockázati tényező az érrendszeri-, szív- és vesebetegségek kialakulásában. Már a vérnyomás-emelkedés is károsodást okozhat a szervezetben, főleg ha egyéb érrendszeri kockázati tényezőkkel párosul. A magas vérnyomás általában nem okoz panaszokat, de jelei lehetnek a szédülés, fejfájás, fáradtságérzet, nehézlégzés, orrvérzés, látászavarok, mellkasi fájdalom (angina pectoris), idegesség. Legtöbbször a már a hipertónia szövődményeként károsodott szervek (szív) okoznak különböző tüneteket.

A magas vérnyomást általában gyógyszeresen tartják kordában. A vérnyomás csökkentők alkalmazása mellett azonban léteznek szelíd módszerek is. A BEMER mágneses terápia egy olyan alternatív gyógymódot képvisel, amelynek hatásárára már egyetlen kezelés után is mérhetően csökkenek a szisztolés és diasztoles értékek. Hosszan tartó BEMER mágneses kezelés hatására a vérnyomás akár normalizálódhat is. Mivel BEMER mágneses terápia a szervezet optimális működését támogatja, túlzott vérnyomás csökkentés nem fordulhat elő, a vérnyomás az optimális szintre áll be. A keringés javításával a gyógyszeres terápia során alkalmazott hatóanyagok mennyisége is csökkenthető idővel. Egyes esetekben a megfelelő életmód betartása mellett el is hagyható.

A BEMER mágneses kezelések 8-30 percet vesznek igénybe. Keringési problémák esetén mérhető eredmény általában 30 vagy annál több alkalom után tapasztalható. A mágneses terápia egy szelíd gyógymód, amely bár fizikai stimulációt alkalmaz, mégis a szervezet öngyógyító folyamatait aktivizálja. Az érrendszeri betegségek, problémák kezelése során csak hosszantartó rendszeres alkalmazása vezethet eredményre, természetesen az esetlegesen előírt gyógyszeres terápia megtartása és a megfelelő életvitel mellett.

A BEMER mágneses terápia kezelések cégünk szolgáltatásaként Budapesten és Szegeden érhetők el. Szegeden a BEMER mágnes terápia előnyeit az Önök otthonába is eljuttatjuk, amennyiben igény van rá!

Mind Szegeden, mind pedig Budapesten lehetőség van a BEMER mágneses készülék bérlésére, így annak pozitív élettani hatását az egész család élvezheti.

BEMER terápia, árak

Aranyeres problémák kezelése BEMER mágneses terápiával


Aranyeres problémák Az aranyér egy érköteg, mely a végbélnyálkahártya alatt található. A szabályos végbélműködéshez, a széklet tartásához, illetve a megfelelő széklet ürítési mechanizmushoz pótolhatatlan szerepe van ezen érhálózatnak, érpárnázottságnak. Ha az érpárnát rögzítő kötőszövet megnyúlik, az érhálózat kitágul, az aranyeres párna lecsúszik, a végbélcsatornából előesik, aranyeres betegségről beszélünk. Elhelyezkedésük szerint külső és belső aranyeres hálózatot különböztetünk meg. A belső aranyerek szakorvosi vizsgálat alkalmával igazolhatók könnyen, míg a külső aranyerek végbélnyílásnál tapintható és látható csomóként jelennek meg. Az aranyeres betegség fő tünetei: vérzés, fájdalom, kitüremkedés, előesés (prolapsus), viszketés, váladékozás, székelési nehezítettség

Aranyerek klasszifikációja

  • Az elsőfokú nodusok vérezhetnek, de nincsen egyáltalán prolapsus.
  • A másodfoknál az aranyerek prolabálódnak nyomásfokozódás (székelés) esetén, de spontán visszahúzódnak.
  • A harmadfokú aranyerek esetében a székeléskor előesett csomók csak repositio (ujjal való visszahelyezés) segítségével helyezhetőek vissza.
  • A negyedfok a végső stádium, itt előesett, kizáródott, incarcerált aranyeres csomók vannak.


A kezelésnél figyelembe kell venni az aranyerek stádium beosztását, illetve a beteg panaszainak súlyosságát. A harmad és negyed stádiumú aranyeres betegség esetén a műtéti beavatkozás általában elkerülhetetlen. Az első és második stádium azonban még viszonylag jól kordában tarthatók alternatív gyógymódokkal is. A BEMER mágneses terápia keringésre kifejtett egyértelmű pozitív hatásán keresztül jelentősen enyhíti az aranyeres panaszokat. Hosszabb távú alkalmazása mellett az aranyeres viszketés rendszerint meg is szűnik. A BEMER mágneses kezelés hatására a második stádiumú aranyeres panasz esetén a fájdalom nagymértékben csökken, gyulladás nem következik be, és a tapasztalatok alapján az aranyeres csomó könnyebben húzódik vissza. A BEMER terápia a szükséges műtéti beavatkozás után a rehabilitációs időt jelentősen csökkenti.

A BEMER mágneses kezelések 8-30 percet vesznek igénybe. Keringési problémák esetén mérhető eredmény általában 30 vagy annál több alkalom után tapasztalható. A mágneses terápia egy szelíd gyógymód, amely bár fizikai stimulációt alkalmaz, mégis a szervezet öngyógyító folyamatait aktivizálja. Az érrendszeri betegségek, problémák kezelése során csak hosszantartó rendszeres alkalmazása vezethet eredményre, természetesen az esetlegesen előírt gyógyszeres terápia megtartása és a megfelelő életvitel mellett. A BEMER mágneses terápia kezelések cégünk szolgáltatásaként Budapesten és Szegeden érhetők el. Szegeden a BEMER mágnes terápia előnyeit az Önök otthonába is eljuttatjuk, amennyiben igény van rá!

Mind Szegeden, mind pedig Budapesten lehetőség van a BEMER mágneses készülék bérlésére, így annak pozitív élettani hatását az egész család élvezheti.

BEMER terápia, árak

Prosztata gyulladás kezelése BEMER mágneses terápiával


Prosztata gyulladás A prosztata (dülmirigy) gesztenye alakú és nagyságú, tömör, simaizomból és mirigyszövetből álló szerv, mely a húgyhólyag alatt és a végbél előtt helyezkedik el. Természetesen nem része a keringési rendszernek, betegségei és kezelési nehézségei mégis alapvetően összefüggnek a prosztatát övező vérerek állapotával és a prosztata vérellátásával.

A felnőtt férfiak közel fele élete során legalább egyszer átesik prosztatagyulladáson. A jóindulatú prosztata megnagyobbodás az idősebb férfiak egyik leggyakoribb betegsége, általában 45 év felett jelentkezik. Előfordulása az életkorral együtt nő, a 80 év körüli férfiaknál gyakorisága a 80%-ot is elérheti.

A prosztatagyulladás tünetei:

  • A prosztatagyulladásban szenvedők a prosztata környékén, a péniszben, a herékben, lágyékhajlatban és az alhasban éreznek fájdalmat, tapasztalnak kellemetlen lüktetést.
  • Jellemzője még a fájdalmas, kínzó vizelési inger, sőt, ha a prosztata nagyon megduzzad, akár vizelet-elakadás is felléphet.
  • A test eme idegei hiperérzékennyé válnak, így a vizelés, a szexuális aktus vagy csak az ülés is szörnyen fájdalmassá válik.


Az akut prosztata-gyulladás kezelésében az ágynyugalom, a bő folyadékbevitel, a fájdalomcsillapítás, a székletlágyítás és az antibiotikumos kúra ajánlott. Utóbbi akár 30 napig is eltarthat, és a kitenyészett baktérium rezisztenciájától függően módosulhat. A heveny forma kezelése során a megfelelő antibiotikumot vénásan adagolják 6-7 napig, majd legalább 30 napig folyamatos orális antibiotikus terápia szokott következni, a krónikus forma kialakulásának megelőzésére. Krónikus bakteriális gyulladásnál ugyancsak a hosszú antibiotikumos kúra jelenthet megoldást. A nem bakteriális fajtájánál azonban ez hatástalan. A prosztata-gyulladás bakteriális formáinak megelőzésében nehéz biztosat mondani. A nem bakteriális eredetű gyulladásnál az étrendbeli változtatások, a fűszeres ételek kerülése és az alkoholfogyasztás főként a tömény szeszek kerülése szintén javuláshoz vezetnek.

A BEMER mágneses terápia keringésre kifejtett egyértelműen pozitív hatásának köszönhetően minden szerv és szövet vérellátása fokozódik, hosszan tartó kezelés hatására pedig tartós javulás is kimutatható. A vérellátás javulásából adódóan mind a vénásan, mind pedig az orálisan adagolt antibiotikumok hatásfoka növekszik, mivel fokozódik a szövetek irányába történő felszívódásuk. A BEMER mágneses kezelés segítségével az antibiotikum terápia ideje rövidíthető, legjobb esetben az antibiotikumok mennyisége is csökkenthető. A hosszantartó antibiotikum kúra a szervezet saját flóráját nagymértékben károsítja (főleg a bélflórát), ezáltal lehetőség nyílhat járulékos problémák megjelenésének. Ezért ilyen esetekben a bélflóra visszaállítása alapvetően fontos különböző pre- és probiotikumok (kefír, joghurt) fogyasztásával. A BEMER mágneses terápia, mint alternatív gyógymód további előnyeként jelentkezik egyértelmű gyulladás csökkentő hatása, valamint a sejtes immunválasz erősítése. A BEMER mágneses tér hatására a fehérvérsejtek érfal menti mozgása fokozódik, sőt megfigyelték az érfalon keresztül a szövet sejtjei közé történő aktív kilépésüket is.

A BEMER mágneses kezelések 8-30 percet vesznek igénybe. Keringési problémával is összefüggő betegségek esetén mérhető eredmény általában 30 vagy annál több alkalom után tapasztalható. A mágneses terápia egy szelíd gyógymód, amely bár fizikai stimulációt alkalmaz, mégis a szervezet öngyógyító folyamatait aktivizálja. A prosztata gyulladás enyhítése már pár alkalom után elérhető, teljes gyógyulás azonban csak hosszantartó rendszeres alkalmazása, a megfelelő életvitel és az előírt gyógyszeres terápia megtartása mellett biztosítható.

A BEMER mágneses terápia kezelések cégünk szolgáltatásaként Budapesten és Szegeden érhetők el. Szegeden a BEMER mágnes terápia előnyeit az Önök otthonába is eljuttatjuk, amennyiben igény van rá!

Mind Szegeden, mind pedig Budapesten lehetőség van a BEMER mágneses készülék bérlésére, így annak pozitív élettani hatását az egész család élvezheti.

BEMER terápia, árak

További információ:
http://www.bemer3000.hu/Pdf/AFB/HUN/Sziv_es_errendszeri_betegsegek.pdf
http://www.bemer3000.hu/Pdf/AFB/HUN/thrombose-HU.pdf


Szakirodalom:
Klopp R. Vitalmikroskopische und reflexionsspektrometrische Untersuchungen zur Wirkung des Geratesystems „BEMER 3000” auf den Funktionszustand der Mikrozirkulation. Bericht aus dem Institut für Mikrozirkulation, Berlin (2004)

Klopp R. Niemer W, Pomrenke P, Schulz J, Magnetfledtherapie: Komplementar-therapeutisch sinnvoll oder Unsinn? Stellungnahme unter Berücksichtigung neuer Forschungsergebnisse mit dem Geratesystem, BEMER 3000 (2005)




BEMER mágneses terápia további jótékony hatásai: